A Nagymányoki Székely Kör legutóbb a majálison állt ki a nagyközönség elé. A májusfaállítást követően szerelmes dalcsokrukkal okoztak kellemes perceket a rendezvény résztvevőinek, de egy hagyományos…
Böngészés: Egyéb kategória
Nem történt felderítetlen bűneset 2022-ben Dombóváron. Többek között erről is halottak beszámolót a város képviselői. A városvezetők többek között pályázatot írtak ki szociális kaszálásra és 6…
Egyetlen, halállal végződő munkahelyi baleset történt tavaly Tolna vármegyében – ez derült ki azon a konferencián, amit a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Emléknapja alkalmából tartottak…
A hazai felsőoktatás idei legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléjét, a 36. OTDK konferenciát 16 tudományterületi szekcióban bonyolítja le az Országos Tudományos Diákköri Tanács hazai és határon túli…
Húsvétkor sem volt idejük pihenni a rendőröknek: folyamatosan az utak mentén ellenőrizték a közlekedőket és volt is dolguk bőven. Tolna vármegyében közel 200 szabálytalankodóval szemben kellett…
A húsvéthétfőn élő hagyomány a locsolkodás közép-európai szokás, mely szerint húsvét másnapján hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.…
A hétvégén két könnyű sérüléses baleset és 11 anyagi kárral végződő közlekedési esemény történt a vármegye útjain. Személyi sérüléssel járó baleset történt 2023. március 31-én délelőtt…
Az idei tavaszi óraátállítás március 26-án lesz, amikor hajnal 2-ről 3 órára kell állítani a ketyegőket. Ezzel kezdetét veszi a nyári időszámítás, ami egészen október 29-ig…
A Pécsi Horvát Önkormányzat már az első nemzetiségi választások óta, 1994-től működik. Azönkormányzat munkája főként a pécsi horvátokhoz kapcsolódik, de rendszeresen szerveznek olyanprogramokat is, amelyeken részt…
Ismét rendőrkézre került egy férfi, aki korábban Szekszárdon fényes nappal rongált meg parkoló autókat és okozott egyéb károkat. Akkor ittas volt. Most főként lopások miatt fogták…