Az új eszközökkel jelentősen nő a kikötőben a kirakodási kapacitás, így az képessé válik a Pakson és környékén zajló beruházások logisztikai támogatására – tették hozzá.
A 2023. augusztus 31-én záruló projekt része 10,64 kilowatt csúcsteljesítményű napelemek telepítése is.
A kft. közlése szerint a 6000 tonna kapacitású kikötőben idén 104 ezer tonna árut rakodtak ki, és 74 ezer tonnát be, döntő részben gabonát, műtrágyát, követ.
Az 1993-ban alapított, szekszárdi székhelyű társaság 2021-ben 15,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el 379 millió forint adózott eredmény mellett. Németh Tamás ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idei árbevétel megközelíti a 20 milliárd forintot, a fejlesztéstől 5-15 százalékos árbevétel-növekedést várnak.
Forrás: MTI
Fotó: Sygnus Kft.